Kedvencelte 1

Várólistára tette 28


Kiemelt értékelések

VMalfoy 

Ez a film egy életérzés. Itt nem kell semmi világmegváltóra számítani. Ez a film egy csomó abszurd helyzetet mutat be komikusan, sőt szinte már néhol nevet saját magán. Rendkívül szórakoztatónak találtam, bár az utolsó 2-3 rész néhol már egész komoly hangvételbe csapott átspoiler

MrsCumberbatch 

Őszintén megértem a lepontozókat, mert szegény végig több akar lenni mint ami végül lett. De nekem bejött. Full szatíra az egész. Azt hiszem. Érzem, hogy néha sok(k), ezen sorozat esetén tényleg igaz A kevesebb néha több! mondás. Sajnálom is nagyon hogy túltoltak benne pár dolgot, pedig amúgy imádtam. Kegyetlen (jó) paródia. Az utalások, az oda szúrások, a dolgokra rávilágítás… Kell a népnek még akkor is ha fáj az igazság.

pizza42 

Azt reméltem érdekesebb és viccesebb lesz, de sajnos elég gyenge volt. Melissa feldobja annyira, hogy egyszer meg lehessen nézni, de maga a sztori elég lapos, pedig a karakterek sem rosszak.

Andaxin 

6,5 részt néztem, de háromnál ez annyi volt. Nem igazán vicces, inkább vicceskedni próbál, de a lényeg inkább a vallási, egyházi cikizésen van. Mindeközben legalább Melissa ruhatárára is fel lehet szisszenni.

Imoran 

Nézhető és lesz folytatás. Amily-t bírtam, de Clark szegény olyan izé, nem láttam jellemfejlődést a karakterben, ami lehet hogy direkt van…
A szerepjátékos paródia részen nyerítve röhögtem, meg a Paltrow féle illatgyertya koppintáson. Ja meg az Apokalipszis Négy Lovasából Éhínség, szegényt komolyan megsajnáltam a fánkozós jelenetnél :D


Népszerű idézetek

MrsCumberbatch 

Meg Harry Pottereztük az utat.

1. évad 4. rész – Isten, sátán és az illatok
Bogesxd 

Mohsin: But look, if you ever really wanted to prove that Clark was glowing, you'd need to make him glow again. Sort of jar out of him somehow.
Amily: You can't just make people glow.
Mohsin: Mm, because people don't glow, Am.

1. évad 1. rész – Négyes alá
Bogesxd 

(in the bathroom stalls)
Clark: I'm wondering if we could maybe not have a talk right now. 'Cause, you know, mostly I try to pretend that these moments in my life, um, never happen. And I would like to not share them with anyone at all. Not even with you, Tom.
Tom: Look, man, I know what you're getting at, but people poo. We're all just gonna have to get over it.
Clark: Okay, that's a fair point. I guess we're just having a conversation now.

1. évad 1. rész – Négyes alá
Bogesxd 

Amily: Tom! Stop interrupting me or I will end you.
Tom: Amily, I'm not interrupting, I'm collaboratively overlapping.

1. évad 2. rész – Az angyal
Bogesxd 

Clark apja: It's bullshit, son. […] I'm just too old to be bullshat.

1. évad 2. rész – Az angyal
Bogesxd 

Amily: There's media vans, like, all up and down the street, it's crazy.
Clark: This is all just kinda too much. We gotta get out of here.
Amily: Okay, yeah, where do you wanna go?
Clark: I thought we should probably go to work.
Amily: Oh shit. I keep forgetting I have a job.

1. évad 3. rész – A tiszteletes
Bogesxd 

Satan: You know, what's really frustrating is is that I know I'm right, and you know I'm right, but yet you still won't play ball.

1. évad 5. rész – A szó (szerelem)
Imoran 

A csirke perdöntő!

1. évad 7. rész – A négy lovas

Hasonló filmek címkék alapján